Oldalak

2017. december 31., vasárnap

BUÉK 2018.

Az gondoltam ha L óvodás lesz, az nagyon jó lesz. Évek óta halljuk, hogy ez az ovi ahová járunk a kerület legjobb óvodája. És készültünk Gy bácsira is, mint óvóbácsira, mert nagyon dícsérték. Aztán mi mi idekerültünk idén nyáron a nyilt napon, akkor derült ki, hogy óvóbácsink nem lesz, pedig nekem kifejezetten tetszett volna. (és félreértések elkerülése végett nem az óvóbácsi, mint férfi volt szimpatikus, hanem ahogy beszélt a csoportjába tartozó aprónéppel.) Aztán óvónők jöttek, mentek, totál átjáróház a csoportunk, Aztán ezekről a jövésekről, menésekről pusztán csak minket az érintett csoportba járó szülőket felejtettek el tájékoztatni- szóval kommunikációból kökeményen megbuktak. Na persze ha ezt vagy azt fizessük, vagy vigyünk ezt azt, - na arról tudnak szólni. 

De mindegy is, úgy gondolom kemény 2,5 év vár ránk az oviban, amit nem tudom, hogy melyik okosfejű tett kötelezővé, nem biztosítva a megfelelelő nevelésre alkalmas személyzet számát. 

Most, hogy túl vagyunk már a karácsonyi örületen kissé nyugisabb körülmények között vátjuk az évvégét, a Szilvesztert. Szokásos társaság. Sok-sok hátunk mögött hagyott közös szilveszter éjszakák, jó kajálások, jó beszéletések vannak már mögöttünk. 
Én határozottan szeretem Őket és a programot. 

Szóval mindenki töltse barátok, család körében így-úgy-amúgy, ami számára a legkellemesebb az év utolsó napját, és kezdje 2018-at úgy ahogy szeretné! Váljék valóra minden titkos álom! 


B.U.É.K  2018.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése