Oldalak

2012. október 30., kedd

Ökológiai lábnyom



Pálmavaj, vagy nem pálmavaj?
A napokban találkoztam azzal a nézettek, hogy nem zöld dolog pálmavajat használni, mert őserdőket irtanak ki, hogy pálmákat ültessenek, és így, megy úgy, és ökológia, meg gorillák. Hát én ezzel nem értek egyet!  Mert akkor gondoljuk csak ezt végig!  Hogy és milyen körülmények között termeljük a tea cserjéket, a kávé ültetvényeket, vagy akár a kakaóbabot, gyapotot, és azt hiszem még sorolhatnám. Hány embernek ad ez megélhetést,  még akár úgy is, hogy az igazi nagy hasznot nem a földeken dolgozók  emberek, hanem multi cégek zsebelik be?  Mennyi őserdőt irtottak ki gyémánt, és egyéb természeti kincsek bányászata céljából?  Mekkora ökológiai lábnyomot hagyunk az atomerőművekkel, illetve a bebetonozott szarkofágokkal?  És a pöfögő, füstölő autókkal? És a háztartásokban használt vegyi anyagokkal?  Szerintem pálmavaj előállításához szükséges pálmákat ültetni még akár jó is lehet, hiszen növényeket ültetnek.  
Arról nem beszélve, hogy a szappan készítéséhez szükséges mennyiség elenyésző. Akár világszinten is nézve, ha a Földön fellelhető szappankészítő üzemek által felhasznált pálmavaj tömegét nézzük, csak töredéke mondjuk az éttermek, pékek, és egyéb felhasználó üzemekhez mérten.
Csak ennyit akartam elmondani. Ez az én véleményem erről. Lehet nem zöld, de úgy gondolom, hogy az én microkörnyezetemben  igyekszem mindent elkövetni, hogy ökológiai lábnyomom méretét csökkentsem.  A vegyszerek kiiktatása nem csak egészségünk érdekében hasznos, hanem a környezetvédelem miatt is.




De most komolyan, tényleg annyira káros egy ilyen ültetvény?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése