Oldalak

2017. július 4., kedd

Májusi pillanatok


Higiéniai okokból itthon már nincs semmi kencés, kutyulós, szappanos cuccom. Viszont munka mellett nem mindig jut idő életem eme szegmensére. Örülök mikor végre elviszi a futár az aznapi csomagokat, kicsit leülhetünk, vagy készülünk előre másnapra. 5-kor legkésőbb indulunk felvesszük Csimótát, és irány az aznapra tervezett program szerint, kezdődik a második műszak. Ha kell megyünk még együtt is csomagot feladni, postán, futárcégnél.  Vagy bevásárolni, vagy csak simán haza, főzni, háztartást működtetni, és persze játszani, együtt lenni. Nincs is annál jobb, mint együtt!

No de nézzük csak mik is készültek a legszebb tavaszi hónapban, mikor a természet is igencsak mókásra vette a mindennapokat.


Jó ideje foglalkoztat, hogyan lehetne szépen mintázott HP szappanokat csinálni. Rátaláltam a fluid szappan eljárásra, és próbálkozom ráérezni a mikéntjére. Nem mondom, hogy tökéletes, de reményeim szerint lesz ez még sokkal jobb is. Tanulom, olvasgatom az infókat róla, videókat nézek, próbálom ellesni a nagyoktól az apró, nüansznyi fogásokat. Ennek eredménye ez a narancsos-levendulás szappan. Használni nagyon finom, de a cp szappanokhoz képest szerintem nagyon gyorsan fogy. Vagy ezt csak én érzem így? Szeretem a kihívásokat.

Májusban a kert adta még a szebbnél szebb témákat a fényképezéshez. Virágba borult szinte minden. 


Kezdeném a bodzánkkal. Éveken át sóvárogtam, hogy milyen jó is lenne, aztán meghallgatásra kerültek gondolataim, és kinőtt a kertünk egyik védett zugában egy bodza bokor. Idén már a második év, hogy megszámlálhatatlan, szebbnél szebb virágot hozott, ellátva ezzel nem csak a mi, de barátnőmék bodzaszörp igényeit. Nálam 3 kör készült: sima egyszerű bodza szörp, narancsos bodza szörp, és szamócás bodzaszörp. Számunkra a narancsos a nagy kedvenc, lehet jövőre csak olyan készül. 

Aztán virágba borultak a bokraink is: Milliónyi virág díszítette a tűztövis bokrunkat:

Nagyon szeretem, mert egész évben védi kertünk intimitását a kíváncsi szemek elől, tavasszal virágjaival, ősszel pedig narancssárga bogyóival kápráztat el. Az évek alatt hatalmasra nőtt, ősszel kicsit vissza is kell vágnunk már, mert néhány ága kezd útban lenni. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése