Oldalak

2018. szeptember 5., szerda

Amikor a csillagok nem úgy állnak

Van az úgy, hogy az ember elképzel egy végeredményt, és amit végül kap, annak köze nincs a fantázia képhez. 
Na ez a szappant kicsit ezt tükrözi. 
A beltartalma viszont cseppet sem kevesebb. Van benne kakaóvaj, shea, mandula, rizskorpa, olaj, selyem stb.  Habja krémes, illata a sheavaj rizsvirág elbűvölő keveréke. A színét a türkizkék, és az itt-ott felbukkanó babarózsaszín mica adja. A "ceruza" csík szintén mica por. 

Megálmodtam, hogy milyen jópofa lenne, ha lenne egy alapszín, és a mintát pedig fecskendővel nyomnám bele. Hogy az ötlet honnan a búbánatból érkezett az univerzumon keresztül hozzám? Nem tudom, hiába kotorászok a memoriámba nem nagyon láttam még CP szappant így készíteni. De, ahogy szokták mondani, annyira izgatott a téma, hogy kissé hamari voltam, az arányokat nem jól mértem fel. Ezért sokkal kevesebb lett a mintázott rész. Pedig készítés közben úgy éreztem, hogy annyi, de annyi mintát nyomtam már bele, hogy szinte elvész a türkiz rész. 
Hogy végül is elégedett vagyok-e vele. Nos, nem annyira. Ide is csak azért tettem fel, hogy lehet jó egy "rusztikus" szappan is. Ne keseregjetek ha valami nem sikerül! Ez végül is csak egy szappan, ami naponta kb 1 percet van kézbe, és amúgy is fogjátok a csillagokra! :-)





2 megjegyzés:

  1. Kedves Szilvia! Ez az ötlet az Univerzumon keresztül hozzám is elért.:-) Nekem sem pont úgy sikerült, mint terveztem, no de sebaj! Így is szép lett az enyém és a Tiéd is!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ditke! Örülök, hogy nem vagyok egyedül kettesben az Univerzummal! :-D

    VálaszTörlés