Oldalak

2022. július 31., vasárnap

Bepörögve! - első epizód, avagy folytatódik a szappanopera :-) (hahaha)

 Július közepe óta már azon pörgök, hogy sok-sok újdonság érkezzen Portánkra. Folyamatosan töltjük, teszteljük Őket.

Ma két új illatról mesélek

No1. Ribizli és tölgy

Mellbevágóan jó! Persze, nem az a cukormázas, rágó illata, és nem is biztos, hogy mindenki így érzi. Elsőre talán pasis, vagy inkább naturális, fás. Én már három napja rájárok szagolgatom, hogy valamit tudjak róla írni.Talán mint amikor egy nyári zápor után elmegy az ember kirándulni. Van ott picit korhadt fa illat, vagy zöld levél illat, a nedves fa illata, és a levelek illata egy leheletnyi víz illattal. És ott van egy gyümölcs illat is, nem tolakodóan, épp hogy csak beköszön. Már a flakonba is elnyerte tetszésünket, és tutti volt, hogy szappant is csinálok belőle. 

CP szappan készült, babassu, kókusz, pálma, sztearin, mandula olaj, és rizskorpa olaj keverékéből, vegyes lúgozással. Variáltam most, 85%-15% NaOH-KOH került a deszt vízbe. Kényelmesen szántam rá időt, mivel új illat, - és hogy csavarjak még egy kicsit, új mica por tesztelésére kerítettem sort. 

Csupa jót tudok róluk mesélni, mint ahogy a mellékelt kép is mutatja, homogén színe lett, és káprázatos illata. Semennyire nem gyorsított, kényelmesen lehetett vele dolgozni. 


A massza 1.060g ehhez került 1g mica por, pár csepp híján, amit aztán a tetejére csurgattam, majd egy evőpálcika segítségével elkutyultam. 
Felvágva: 

Tesztelés után jövök majd a receptről is mesélni. Egyelőre még csak a szélezésből leesett darabokkal mostam kezet, ami egy friss szappan  esetén még csalóka. - de már most sem szárította a kezem.

No2. Vanília és kasmír

ÖÖÖ ez egy megosztó illat, mint ahogy a vanília mindig is az. De ugye ízlésről nem vitatkozunk! Nekem mikor megérkezett nem tetszett, de most, hogy már kézzel fogható, egyre jobban,- pedig én még csak nem is szeretem a vanília illatot. Nekem ez inkább parfümös vanília. Nem sütis, de púderes, nem sok, de pont elegánsan érezhető. 
 Cp szappant készítettem vele, és erről is csak jókat tudok mesélni. Napokon át agyaltam, hogy milyen színt válasszak hozzá, mindenkit kérdezgettem, hogy erről a névről neki milyen szín asszociáció jut eszébe, és nem éreztem rá, hogy milyen legyen. Aztán jött, hogy barnás milyen jó lenne. Végül is az alapja egy enyhe dió főzet (tea) lett, mert fehéret nem akartam, és nem tudtam, hogy az illat milyen irányba, mennyire fog színezni. Általában a vanília illatok barnítani szokta, úgyhogy ebben bíztam én is. Erre próbáltam még rásegíteni a főzettel is. A végeredmény egy harmonikus, elegáns, a szín-illat telitalálat lett. A recept ugyanaz, mint a zöld szappannál. Öntéskor még világos csont színű volt, ami aztán a felvágás után szépen elkezdett sötétedni:

Most már eltelt 24 óra, és azt hiszem megtalálta a színét! :-)

Édes, puha,  ölelő, kasmír. Abszolút nem gyorsít viszont színez! Kár lenne TiO2-vel világosítani,- szerintem! 

Szóval most értünk a mai fejezet végére, ígérem lesz folytatás, hiszen az elmúlt napok alatt számos színt, és illatot teszteltem, és jövök majd beszámolni róla. Ezek az illatok már megvásárolhatóak a wwww.pipereporta.hu webáruházunkban, az újdonságok között. 

Update: 2023.03.20. ezt a kasmírost imádom, annak ellenérte, hogy édes sütis illata van, de valahogy vagy én változom, vagy eddig erről nem tudtam, de egyszerűen elbüvöl!










2022. július 3., vasárnap

Aleppo újratöltve


Valamiért újrakattant, hogy karácsonyra legyen babérmag olajos szappanunk. De pár napja még a babassu is beférkőzött a gondolataim között, így készült ez a recept:   

300g finomított babassu olaj

100g extra szűz olívaolaj

100g babérmag olaj, olyan jó fajta krumplifőzelék illatú

És itt ejtsünk pár szót erről a csodálatos alapanyagról. Nem macerátum, hanem magából a növény terméséből hidegen préselik, ebből adódóan minden jóságot tartalmaz. 

Persze ha már kísérlet, hát ne fogjuk vissza a lovakat, és legyen vegyes lúgozás, és legyen 85%NaOH - 15%KOH.

És itt akkor eldőlt, a szín és illat is. Mivel az extra szűz olívaolaj, és babérmagolaj is zöld, így színezőt már nem kívánt a sztori, viszont kezembe került egy kis zöld tea illatolaj, így azt még belelöttyintettem, hátha majd idővel szelídül a babér illat, és  kikíváncsiskodik a kissé citrusos zöld tea. 

Elkészítésében semmi extra. Alap CP szappan.

Első lépésként kimértem a babassu-t mert egy picit rá kellett melegíteni, olyan se nem folyós, se nem szilárd állapot között félúton járt. Majd folyékony állapotban már a keverőtálba belemértem az olívát, és a babérmag olajat is. 


Mint egy írisz! A világosabb rész a felolvadt babassu, a sötétebb részben koncentrálódott a két zöld sűrűbb állagú olaj. 

Aztán félretettem, és elkészítettem a lúgoldatot. Kimértem a szükséges desztillált víz mennyiségét, és a két fajta lúgból is a szükséges adagot.
Először a vízbe zuttyintottam a NaOH-t, majd rögtön került bele a KOH is, és már bele is állítottam a lúgoldó edényt a hideg vizes lábosba. 
Mikor kissé lehűlt, került bele pár csepp laktát. 

Ezután már csak egy kis türelem, pár hideg víz csere kellett, hogy a lúgoldat kellő képen visszahűljön. Ezt követte a két fázis elegyítése. Az olajkeveréket összekevertem, hogy a különböző fajsúlyú olajok ne szétválva várják a lúgoldatot, hanem inkább homogénebb keverékként. Utána hozzáöntöttem az átlátszó, szilárd daraboktól mentes lúgoldatot. Semmi izgalom nem volt, nem sűrűsödött, az illat sem gyorsított, szépen lehetett önteni. Elővettem kedvenc kagylós formámat, ami ezzel a mennyiséggel tökéletesen tele is lett. Végeredményben 6db tenyérbe simuló kagyló, és 2db kúpcsiga készült.                   
                                  

Szóval ismét jön a türelmi időszak, és legalább 4 hét, mire ki fogom próbálni! Tapintásra nagyon csúcs! Kemény, és nagyon szép zöld színe van.                      
       



2022. április 24., vasárnap

Akit a mozdony füstje meg....

 Már tavaly év végén is meséltem róla, hogy valami kattanás következtében elkezdtem szárazvirágokkal dekorálni a szappanjaim. Na de nem csak úgy  hogy ami a boltban kapható!! Á az mem én vagyok! Elkezdtem saját magam nyitott szemmel járni, és ami megfelelőnek tűnt, azt szárítottam. A legelső talán a saját hortenzia virág volt, aztán még néhány őszi virág. Éz mivel jött a tél, egy picit alább hagyott az őrület! 😃 Éz aztán újra tavasz! Imádás! Most kb itt tartok: 


2022. április 7., csütörtök

Mi is az a kozmetikum?

Ez a kérdés sokszor felmerül egy-egy most kezdő vállalkozóban. Éppen ezért megpróbálok segíteni: 

Kozmetikum

Mi minősül kozmetikumnak?

A kozmetikumok olyan készítmények, amelyek elsődlegesen valamilyen kozmetikai jellegű cél elérése érdekében a bőrrel, hajjal, körömmel, fogakkal, száj nyálkahártyával és a külső intim területtel külsőleg kerülnek érintkezésbe.

Kozmetikai jellegű cél lehet: pl.: tisztítás, illatosítás, dezodorálás, kinézet megváltozatása smink termékkel, hajfestékekkel, napvédelem, a környezet káros hatásainak megelőzése, az érintett testrész jó állapotban tartása.

Mi nem minősül kozmetikumnak?

A szervezetbe lenyeléssel, belélegzéssel, befecskendezéssel bekerülő termékek.

Nem kozmetikum a kifejezetten betegségek megelőzésre, gyógyításra, fájdalomcsillapításra ajánlott termék.

Vannak olyan hatóanyagok, növények, gyógynövények, amelyek nem lehetnek kozmetikum alapanyagok?

A kozmetikumok előállításához felhasznált anyagok köre rendeletileg szabályozott.A 1223/2009/EK rendelet II.; III.; IV.; V.; és VI. számú mellékletekben sorolja fel azokat az anyagokat, amelyek kozmetikumok előállításhoz egyáltalán nem vagy csak korlátozott feltételekkel használhatóak. A korlátozás a megengedhető maximális mennyiségre, esetenként felhasználásai területre, termék típusra illetve tisztasági követelményre vonatkozik. A tiltott anyagokat a II., a hatóanyagokat a III., a színezékeket a IV., a tartósítószereket az V., míg az UV-szűrőket a VI. számú melléklet tartalmazza. Fontos tudni, hogy a mellékletekben lévő korlátozások gyakran változnak.
Új anyag kozmetikai célú felhasználhatóságával kapcsolatos kérdésekben a Nemzeti Hatósághoz lehet fordulni szakvélemény keretében.

Regisztrált kozmetikumokat ki tartja nyilván?

Az EU-ban forgalmazott kozmetikumokat a felelős személynek/forgalmazónak az egységes CPNP-n kell regisztrálni, más nyilvántartás nincs.

A regisztrált kozmetikumok CPNP adatbázisa nem nyilvános felület, a felhasználó az általa kiválasztott kozmetikumról nem tud információhoz jutni.

A regisztrációval kapcsolatos kérdésekkel a Nemzeti Hatósághoz (OGYÉI) lehet fordulni.

Mit kell feltüntetni a csomagoláson?

A kozmetikai termékek csak akkor forgalmazhatók, ha azok tárolóedényén és csomagolásán letörölhetetlen, könnyen olvasható és jól látható formában szerepel a felelős személy neve vagy bejegyzett cégneve és címe; a csomagolás idején fennálló névleges tartalom súlyban vagy töltési térfogatban, az az időpont, ameddig a kozmetikai termék megfelelő feltételek mellett tárolva megfelel eredeti rendeltetésének ( „minőségmegőrzési idő”); a felhasználásra vonatkozó különleges óvintézkedésekre vonatkozó információkat; a gyártási tételszámot vagy a kozmetikai termék azonosító számát; a kozmetikai termék rendeltetését és az összetevők felsorolását. (A kivételeket, illetve a részleteket a 1223/2009/EK rendelet tartalmazza)

A fogyasztót védeni kell a kozmetikai termékek hatékonyságával és egyéb jellemzőivel kapcsolatos megtévesztő állításokkal szemben.

  • Harmadik országban előállított, vagy onnan importált termékeknél kötelező felírni a származási ország nevét.
  • Használattal kapcsolatos tudnivalóról is tájékoztatni kell a felhasználót, ha a termék megjelenéséből nem egyértelmű az alkalmazása pl.: rúzsra nem szükséges
  • Minőségmegőrzési idő:
    • jelölése:
      • felhasználható
      • homokóra szimbólum
    • megadása:
      • dátum /nap/hó/év
      • felbontástól számított hónapban /nyitott tégely/ 
Kozmetikumnak csak olyan hatás/tulajdonság tulajdonítható, a csomagolás feliraton és a reklámban, amellyel bizonyítottan rendelkezik, védve így a felhasználót a túlzó/megtévesztő állításoktól.

A kozmetikumokra tehető állításokkal kapcsolatban hat közös kritériumot ír elő a rendelet, ennek értelmezésére az OGYÉI készített egy útmutatót.



2022. április 1., péntek

Kökö szappan

 Az úgy kezdődött, hogy maradt 40g fekete köménymag olaj a hordóban. Ott megbújt, azt hitte maradhat. DE NEM!

Szóval kb innen datálható ennek a szappannak a története. És a recept is így indult. Aztán, gondoltam, hogy ha már köménymag, mi lenne ha igazi köményből készülne a folyadék fázisa. De legyen is már szép színe, mert azért jó-jó a fekete köménymag olaj, na de csak 40g, ami kb egy túlzsírozásnyi mennyiség ha 800g körüli az olajok összsúlya.

Régóta vágyakoztam a körömvirágra is, mert már ugye készült egyszer, de az jó rég volt, tudom, is hogy szép sárga a végeredmény. Így végül egy jó nagy maréknyi BIO szárított körömvirág, és egy zacskónyi köménymag landolt a desztillált vízben, és ebből lett a főzet.  És még mi is kerüljön bele?? 



Kókusz! A szilárd vajak közül a legolcsóbb, ez idáig rendben, de ne legyen több, mint 20%, mert akkor esetleg száríthat.

Babassu! Nagyon szeretem! Szappanba bőven jó a finomított változata, szuper ápoló hatása van.

Került még bele mangóvaj, és finomított kakaóvaj is. (kevés olyan kozmetikum van, amiben ne zavarna, hogy átérzem kakaóvaj illatát. Jóó tudom többen felhördülnek, hogy micsodaaa? Ez van, bocsi!)

Mivel nem akartam, hogy a színét elvigye nagyon semmi olaj, így a körömvirág macerátumon, amely szójában van, még mandula olaj került. Találtam egy kortynyi sárgarépa magolajat, azt is belelöttyintettem, már csak, hogy kárba ne vesszen.

A felső képen még szilárd meggyőződéssel, :-) az alsón pedig már komoly keverékké olvadva. 

Természetesen vegyes lúg, mint ahogy az utóbbi időben szinte csak ilyen szappant készítettem. Erősen gondolkodtam a 85:15 arányon, de végül maradtam a megszokott 90:10-nél. A folyadék aránya 30%.

Még mit is tettem bele? Hmm egy kanál mézet, 24g méhviaszt- ez is maradék- 1g selymet, és 1g laktátot. 

Sem mézet,  (csak valamiért a körömvirágoshoz érzem) sem méhviaszt nem szoktam használni, ez most teljesen kísérleti verzió volt. A mézhez a kimért körömvirágfőzetből vettem el egy kicsikét, és még melegen hozzákevertem a mézet, félretettem. Ez tényleg csak kb 30ml volt. 

Be kell valljam, hogy ennyi év után is még tudok kicsit izgulni. Olyan varázslat egy receptet elkészíteni, nézegetni az arányokat, hogy a végeredmény jó legyen. 

Szerencsére a megolvasztott vajak, zsírok, a viasz keveréke pont szinkronban hűlt a lúgoldattal egyetemben. Nem szoktam mérni a hőfokát, olyan éppen kellemes langyos volt az olaj. a szilárd összetevők nem álltak még össze.  A lúgoldat pedig hideg vízzel töltött lábosban álldogált a szokásos edénykéjében. 

Mikor vegyítettem a két fázist, vártam, hogy nah, akkor mit csinál a méhviasz, vagy a méz. És semmit! Ezen a hőfokon, bőven volt idő botmixerezni, nem kapta össze. Ennyit jellemzően nem szoktam a masszát kevergetni, ez picit látszik is a kész szappanokban, apró légbuborékok formájában, viszont biztosra akartam menni, ha már ilyen békés volt a massza, hogy nem maradnak mézes, vagy esetleg viaszos foltok.

Ez volt a formába öntés előtti fázis. Szépen látszik, hogy már csíkot tudtam húzni a botmixer fejével.

Ebbe nem került plussz illat, csak amit a körömvirág, és a köménymag ad. 
Mintázás, dekorálás:

Itt még mindig jól viselkedett, sőőt be kellett tegyem a sütőbe, hogy egyáltalán bármit is mutasson, hogy lesz ebből valami. Nah és akkor beindult a méz, és gyönyörűen átgélesedett. kb 5 percenként jártam nézni mit csinál. 
A felső képen, még nem ért végig a teljes gélesedés, a másodikon már igen. Nah itt már kicsit forró volt az öntőforma oldala, így amatőr módon bepánikoltam.  És mindez este 9-kor,- szóval megfogadtam, hogy este többet ilyet nem csinálok. Kivettem a ládát, és kitettem egy kicsit hűlni. Ennek meg is lett az eredménye, bár szépen átgélesedett, fantasztikus az állaga, picit megfázott a teteje. Nem lett használhatatlan, de azért én látom, hogy az esztétikáján csorba esett.
Nem telt el a 24 óra, szinte leestek az öntőláda oldalai, mikor elkezdtem szétcsavarozni. Nézzétek, még a papírtörlő is visszatükröződik rajta, olyan fényes, olyan kemény, homogén a tömb.
Látjátok, hogy picit más a tetejének a színe?  Noh ilyen ha csak kicsit fázik meg a szappanmassza. Nem morzsálódik, nem kenődik, az első használat után már észre sem lehet majd venni. 
És a végeredmény: 
Nem adja vissza a fénykép valódi színét, ennél sárgásabb, inkább jófajta méhviasz tömbre emlékeztet. Borús, sötétedős időben készült, az öreg cseresznyefánk rönk szeletén a kép. Full natúr maradt, a csepp méhviasz miatt nem vegán. Illatát csak a gyógynövényektől kapta. 4 hét és jöhet az első teszt. Nem mondom, hogy újra megcsinálom, bár azt sem, hogy soha.(de az biztos, hogy nem éjszakai műszakban)  Lehet ezentúl bátrabb leszek a mézzel, és esetleg a méhviasszal is barátkozunk majd a szappan készítés során.









2022. március 8., kedd

Az ember maga a stílus, vagy a stílus maga az ember

 Most picit ventillálok!

HELLO, értem én, hogy a vevőnek mindenben igaza van, de azért mégiscsak emberhez szól, - jó hát "csak" egy eladóhoz. És néha bizony még csak igaza sincs, mert rohan, kapkod, felületes, számon kér. De olyat ami fekete-fehéren avagy épp szép nagy piros betűkkel informálva van! 

Szóval azért akinek nem inge ne vegye magára, de egy picit gondolkodjatok el, hogy szóltok, hogy kommunikáltok egy másik emberrel! 

Csak ennyi!

Köszi!

2022. február 17., csütörtök

Meg nem értett illatok, avagy ......

 Vannak nagy és folyamatos kedvencek, de időnként vannak ilyen illatok, mint pl Ő. Addig-addig kerülgettem, szagolgattam, míg megtaláltam, megéreztem benne azt, és próbára tettem. Hőőő szuper jó! CP szappanba került, ismét vegyes lúgozással, és valami elképesztő csoda bontakozott ki belőle. Nagyon nőies, nagyon lágy, nagyon finom. Olyan elegáns, és már öntés közben is csak úgy áradozott a szappanból. Bevallom én szeretem a színes és illatos szappanokat, mondhatni tán függő is vagyok már! Olyan csodásan tud kezdődni a nap, mikor zuhanyzásnál kezembe veszem, szép, és habos, és finom illata van, és dettó ugyanezzel az élménnyel zárom este is a "gályát". :-)  Visszatérve erre az illatra, csak jót tudok róla mondani. Nem gyorsított, nem színezett, bár egy kis titán is került bele, mert ugye mondanom sem kell, hogy persze naná, már megint új mica színeket is teszteltem. Értem, hogy kék, és hogy ez egy csajos illat, de jól áll neki!  Nézzétek csak! (picit több víz került bele, mint szokott, és lett egy leheletnyi glicerin folyó is benne, de pontyóóó így- szerintem:







2022. február 14., hétfő

Valentin nap 2022.

 Volt egy hosszabb szünet, most szappan készítésileg, kicsit berántott a tömbgyertya öntése. De azért mégiscsak Valentin nap, csak mutassak megint valamit, így rögtönöztem egy receptet ami volt itthon alapon. 

Recept, amit mielőtt nekiálltok, ellenőrizzetek le, (az ördög nem alszik, és bár semmi szándékosság nincs benne, de ne higgyetek el semmit az interneten talált blogokban feltüntetett receptek közül.)

Először is nézzük a szilárd részeket:

Kókusz zsír:  175g

Babassu finomított: 70g

Shea vaj finomított: 70g

Sztearinsav: 35g


Folyékony olajok:

Mandula olaj finomított: 175g

Rizskorpa olaj finomított: 175g


Desztvíz, (ami lehet ioncserélt is, vagy kecsketej amit lefagyasztottatok) tehát a folyadék: 210g


NaOH: 87g

KoH: 13g


Először a NaOH-t borítsátok a folyadékba, majd mikor már kicsit előmelegítette mehet az oldatba a KOH. Így talán picit gyorsabban oldódik. Már régóta 90-10% aránnyal vegyes lúgozással csinálom a szappanokat. Szerintem jobb így! Végül, mikor a két lúg eloldódott, hideg vizes lábosba állítottam, és visszahűtöttem. A szilárd vajakat mikróban összeolvasztottam, majd a szoba hőmérsékletű folyékony olajokkal visszább hűtöttem. Aztán picit vártam még, hogy a lúgoldat is, és az olaj keverék is veszítsen hőmérsékletéből. Ebbe a masszába végül nem került TiO2. A piros színhez a Pipere Porta áruházban kapható magenta és narancssárga mica porokat kevertem. Ezt az ötletet egy nagyon kedves szappanos hölgytől kaptam, és most eljött az ideje és kipróbáltam. 

Illat teszt is volt, hiszen ez az idei év egyik újdonsága: Kupidó illatolajunk. Mint ahogy a FB csoportban is meséltem, hogy annyira nem csinált semmit, hogy kb 5 perc volt, mire végre egy teáskanál segítségével megmintázhattam. Egyáltalán nem gyorsított. 

Öntés és várakozás után ilyen volt a massza:


Kapott egy pici fújható glittert is a tetejére.

Aztán a délelőtt felvágtam, és fényképeztem, csodásan sütött a nap, szóval kerti kép készült.

(A kép címe: Lángoló szerelem! :-D Hihi)












2022. január 21., péntek

Titánok harca!!!

 Az van, hogy az alábbiakban olvashattok egy bejegyzést a TiO2 betiltásáról az ÉLELMISZEREKBEN! Ezzel némileg egyet is kell, hogy értsek, de ugye a kozmetikum nem élelmiszer! Tehát izgalomra semmi ok, van, és lesz is TiO2 a portánkon! 


Tio2 betiltása

2022. január 19., szerda

Ajándék Bálintnak :-D

 Ismét itt február küszöbén, újdonságot mutatnék! Cuki, piros, és szív alakú,- kell ennél több?? És, hogy mit lehet beletenni? BÁRMIT! Elképzelitek, vagy mutassam?


Gyertyát:


 


Édességet: 



No és természetesen még sok mindent, ékszert, vagy életetek kulcsát, 6-os lapos alátétet! Akár! ÖRÖKRE! 

Megtaláljátok újdonságaink között, amíg a készlet tart: szív alakú tégelyek