Igaz, hogy csak kis csatát, és a háborúhoz még én kicsi vagyok. De számomra fontos volt, hogy én kerüljek ki győztesnek ebből a meccsből. Történt ugyanis, hogy az én drága Uram kicsit lepirult a szoliba. Napra nem megyünk, csak ritkán szoláriumba, hogy azért mégiscsak legyen valami alapszínünk. Hát neki lett. Paprika pirosra pirult másnapra. Csípte a tusfürdője, ezért inkább a kezébe nyomtam egy jó kis oliva olajas, méhviaszos, pitypang virág dekoros, grapefruit illatú házi szappankát, hogy az majd rendbe teszi kicsit leharcolt bőrét.
És lám tényleg. Már a második fürdés után csillapodott a vörösség, és érzékenység. És habár a bőre helyrejött tovább használja a szappanom. Ez számomra nagyon jó érzés, hogy segíthettem, és bevált. Most kifejezetten pasik számára is elfogadható illatú szappankákat csinálok, hátha megszereti tényleg, és végre kidelegálhatom a háztartásunkból a tusfürdőket, és egyéb mérgező ipari vegyi anyagot.
Szóval apró lépésekkel, de talán előbb, utóbb már csaták nélkül is a home made szappanjaim fogja használni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése