Oldalak

2013. július 28., vasárnap

Kánikula és miegymás

Itt a nyár, de nagyon! Ezt vártuk egész télen, tavasszal. Szeretem a meleget, leginkább nyaralás alkalmából, esetleg egy kellemes vízparton eltöltve, de úgy érzem ez most kicsit sok nekem a jóból.
Ezt a képet ma csináltam majdnem öt órakor. Annyit még hozzá, hogy ez a hőmérő árnyékos helyre van téve, nem éri a nap soha. 

No de azért ez egy buborékos oldal, hát térjünk át a szappanokra.
Csináltam egy új szappant (mily meglepő). :-)
Teljesen új anyagokat próbáltam ki, új technikával. Az aljához vörösbort használtam a lúg oldásához. Természetesen előtte kiforraltam az alkoholt belőle, majd a fagyasztóban lefagyasztottam. 
A felső narancssárga részt sárgarépával színeztem. Adódott, hogy a Barátnőmmel biopiacon jártunk, utána pedig kipréselt pár darab sárgarépát. A levét megittuk, de a szárazanyag részét megmentettem a kidobástól. Ebből került a felső rész masszájába pár kanállal. 
Aztán a tetejére pedig egy kis csillám is került. Illóolajat nem tettem bele, valahogy nem tudtam hozzá választani, maradt natúr. Egyenlőre a bor illatát érezni, majd 6-8 hét pihenés után kiderül milyen lesz.
Amikor felvágtam még nem volt ilyen szép színe. Aztán a levegő oxidáló hatására elkezdett alakulni. Jelenleg ilyen. Nekem nagyon tetszik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése