Oldalak

2012. szeptember 9., vasárnap

Hennás hajfestésről



A hennás hajfestésről pár szóban. Nekem most már nagyon időszerű volt, hogy frissítsem a hennás hajszínem. Ez is idén tavasszal érkezett az életembe. Legalábbis a döntés. Aztán elkezdtem utána olvasni, és kiderült, hogy minimum 3 hónap szünetet kell hagyni az utolsó vegyi festés után. Húú az nagyon hosszú idő! Főleg elsőre végig gondolva. Genetikai örökségként már húszas éveim végén elég sok ősz hajszálam volt, ebből adódóan szinte mindig is festve volt a hajam. Voltam vörös, szőke, fekete, barna, cirmos.  Sőt pár évvel ezelőtt lenövesztettem és levágattam 3-4 cm rövidre. Nagyon szerettem, mert praktikus volt. Viszont látványosan ezüstös, amit az Uram nem szeretett. Azt mondta, hogy nem vagyok én még olyan öreg, hogy ilyen öreges legyen a hajam. És a rövidségével sem volt kibékülve. És mit tesz ilyenkor egy jó feleség? Festet és növeszt! Hiszen ki másnak szeretnék tetszeni, ha nem neki?
No de térjünk vissza az időben idén tavaszra. Kivártam a 3 hónapot. Nem mondom, hogy könnyű volt, mert azért másfél hónap után már látványos lenövésem volt. De valahogy kibírtam. Közben megrendeltem a neten a henna őrleményt. Figyelem hennával csak vörösre, illetve indigó porral keverve barnás vörösre lehet festeni a hajat. Olyan, hogy szőke szín, igazi, nem vegyszeres hennával nem érhető el! Lehet a boltokban dobozos "henna" feliratú sok-sok árnyalatban feltüntetett hajszínezőt, de azok nem jók! Illetve azok nem natúr, vegyi agyagoktól mentesek. Az igazi henna az egy őrlemény.



Ha erre adjátok a fejetek, a három hónap kivárása után is még elég idő igényes. Nem kifejezetten egy pikk-pakk felkenem, majd 20 perc múlva lemosom és kész! Rá kell szánni egy szép nyugodt napot, de legalább is egy délután. De megéri! Így néz ki bekeverve, és felkenve. Én eddig felkenés után minimum 4 órát vártam. De vannak olyan lelkesek, akik ebben tudnak aludni is. No az nem én vagyok!



És a végeredmény. Nekem szép ír szetter színűre színezte a hajam. Ez a fénykép a második festés után készült.
Szerintem nagyon szép, és sokkal egészségesebb, mint a bolti dobozon/tubusos hajfestékek. Arról nem is beszélve, hogy a fejbőrön felszívódó vegyszerek nagyon közel vannak az emberi agyhoz. Nem vagyok orvos, nem tudom tényekkel alátámasztani, de úgy gondolom, hogy ennyi méreganyaggal is kevesebbel mérgezem magam, viszont a hajam szép. Jah és nő, mint a bolondgomba! Van a hennában valamilyen összetevő, amitől megbolondultak a hajhagymáim! Szóval most vissza is vágattam már vállig, és remélem a következő vágás után már majd csak "gyári festék" nélküli hajam lesz!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése